Csapdahelyzetben az építtetés és építővállalkozás – látszik-e kiút?

A 2008 őszén kitört pénzpiaci világválság, amely csak a reál-recesszió előtti, első fázisát jelentette a világgazdasági válságnak – hazánk esetében egy amúgy is keresztül-kasul eladósodott ország elferdült struktúrájú gazdaságát érte el. A válságkövetkezmények ezért itthon tartósabbak, mint mondjuk Ausztriában. Alakváltozásokon át maradnak fenn, vagyis az eredeti problémát esetleg már nem ismerjük fel bizonyos mai gondok formáján, noha utóbbiak legalább felerészt abból származnak – az építőiparban is.

A 2008 előtti hazai építőipar körülbelül 80 000 foglalkoztatottja egyszer csak nem kellett az őket addigi foglalkoztatóknak. A beruházási volumen meredek lehanyatlása után a völgy-időszak fél évtizednyi tartamú lett: 2013 folyamán indult csak el az emelkedés. Újabban már egyenesen építtetési fellendülésről beszélhetünk – és éppen ez a kedvező fejlemény hozta felszínre, mint égető gondot, az iparág recesszió-kori veszteségeit. A szűkölködés időszakában a képzettséghiányosak közül is ezer és ezer foglalkoztatott hagyta el a szakágat, mások, képzettebbek – kb. 25 000-en – a szakmában maradtak ugyan, de külföldre vándoroltak, megint másoknak, akik kiöregedtek, nem került a helyükbe ugyanannyi jó készségű fiatal. A szakmailag elfogadható itthoni munkaerő igen kevés a mai és a kilátásban lévő feladatmennyiséghez. Az országos szakemberhiány miatt az építkezések versengve egymás elől próbálják elszerezni a kétkezieket, még a szaktudatlan munkavállalókat is, és ha sikerül negyedévnyi küzdelmes várakozás után munkásokat hozni egy adott telekre, ettől még a munka hamarosan elakadhat, mert a bevont alkalmazottaknak „más dolguk akadt”, amit talán szintúgy elégtelenül, vagy félresikerülten végeznek el.

Ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatása nem egyetlen tényező feljavításán múlik, és egyik tényező sem hozható rendbe egyhamar. Ezért azzal lehet számolni, hogy az előttünk álló tíz-tízegynéhány évben a vállalkozóknak és megrendelőknek továbbra is nehéz dolga lesz építéseikkel, nagyjából a mai okokból, úgyhogy szükségük lesz leleményekre, és gyakorlottságra a pótmegoldásokban. A normalizációs célt mégsem szabad feledni, és a részletező diagnózist sürgős elkészíteni, mert ha a célravezető folyamatok még kezdetüket sem veszik a közeljövőben, akkor húsz év lesz abból a tízből.  Az egyik alaptényező a bérezés. A munkaerőhiány mai béremelő hatása nem azért nem elégséges mértékű a külföldről történő munkaerő-visszavonzáshoz, mintha a keresetszint-emelkedés ne volna jelentős százalék-átlagú, hanem azért nem, mert túl mélyről indult.  A 2000-es évek közepén az építőipari szakmunkások erős fizikai igénybevétel mellett némileg az átlagbér háromnegyede alatt kerestek, foglalkozásuk tehát eleve nem tehetett szert valami nagy pályaválasztói népszerűségre.  A bérkérdés és a másik alapkérdés, a képzésben résztvevők létszámáé, természetesen összefügg, és a beiskolázási létszám, illetve egyáltalán, a jelentkezéseké, máig alacsonyabb a szükségesnél.

A mai oktatási számok pedig ugyanannyira, vagy még inkább szólnak a 2020-as évekről, mint a jelenről. De alaptényező a szakoktatás színvonala is –  persze ennek is van összefüggése azzal, hogy felszállóágba jut-e valamely szakág (amely szituáció a magyar építőipar esetében felemás, nem egyértelmű). Az OKJ-s tanfolyamokon általában felszerelés-hiányok mutatkoznak: vagy nincsenek kéznél a gyakorlattal ismerkedéshez kellő instrumentumok, vagy ó avítt típusúak, meghaladott módszerek ismertetésére valók. Maga a tanrend is már alapos helyrerázásra szorul: lassan elterpeszkedett benne a különböző elméleti tantárgyak szegmentuma, így a közvetlenebb tantárgyakat, például a statikát csak „lezavarva”, gyorsmenetben tanulják a fiatalok és a műszereknél sem időznek az érdemi megértés percéig. Igaz, a komoly képzettség, mondjuk a kőműves-szakmában, sokkal jobb tanmenettel sem szerezhető meg: ahhoz a jó előképzést többéves munkagyakorlat kell kövesse, az alkalmazó cég képző hajlamú támogató figyelme mellett. A jelen itthoni vállalkozói azonban többnyire nem tanúsítanak ilyen hajlandóságot, egyrészt mert az előképzési hiányokat is pótolniuk kellene, túl mélyről kellene felhúzni a betanítandót, másrészt, mert nem tudnának nettó 300 000 Ft havibért fizetni a kitanítottaknak, akik így hamarosan külföldön hasznosítanák a szerzett tudást. A kör ezzel bezárul.

A házfelújítások, építések privát megrendelőinek jelen körülmények közt tanácsos kiokosodni saját megrendeléseik részletes tartalmát illetően, hogy szinte művezetőként, szakellenőrként kísérhessék a munkálatokat. Vagy pedig – generálkivitelezői megállapodást kötni, az viszont eleve hosszas várakozást és dupla költséget jelent. Viszont egyre többen választják már azt a kitörési útvonalat, amelyet a könnyűszerkezetes ház építtetése melletti döntés nyit meg. Áttekinthető, jól lekövethető sztenderd technológia, korszerű házegészségi szempontok, mindezekben begyakorlott teamek, gyors elkészülés, alacsony fenntartási költség, az építési összköltséget leszorító, napjainkban folyamatba lépő jogi megoldások – mindaz, amit az Aido is ajánl.

Infó tovább: Aido könnyűszerkezetes házak

Csökkent az építőipar bevétele Tolnában

Jelentősen csökkent több építőipari cég árbevétele és néhánynak a létszáma is 2016-ban Tolna megyében – közölték a vállalkozások vezetői az MTI-vel.

A bátaszéki Alisca Bau Zrt. a 2015-ös 6 milliárd 92 millió forint után 2016-ban körülbelül kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el – mondta Korcsmár István vezérigazgató, aki a visszaesést azzal magyarázta, hogy tavaly kevés európai uniós támogatású, infrastrukturális beruházás indult el. A cég egyetlen jelentős munkája a tolnai Fastron Hungária Kft. gyáregységének felépítése volt – mondta, hozzátéve, hogy mintegy 50-nel csökkent a cég létszáma is, amely most 80 fő. A zrt. idén EU-s projektek indulására számítva 3,5-4 milliárd forintos árbevételt tervez – közölte.

A szekszárdi székhelyű Dél-Dunántúli Vízépítő Zrt. tavalyi árbevétele közel felére esett vissza, idén várhatóan nem éri el a 300 millió forintot, és harmadik éve veszteséges – mondta Reisinger Péter igazgatósági tag. A cég elsősorban mederkotrásokat végzett az elmúlt évben, a bevételcsökkenéssel párhuzamosan 35-ről 10 főre csökkent a létszáma. A zrt. tulajdonos cége, a szintén szekszárdi, közműépítéssel foglalkozó Bau Team Kft.-nek 2015-ben még egymilliárd forint, 2016-ban kevesebb mint 150 millió forintos árbevétele volt; “nem tudtunk alkalmazkodni a piac újrafelosztásához” – jegyezte meg a cégvezető.

A tamási Tam-Bau Kft.-nél mintegy 30 százalékos volt az árbevétel-csökkenés. Kólya József ügyvezető igazgató arról számolt be, hogy – szemben a 2015-ös kétmilliárd forinttal – az elmúlt évben 1,2 milliárd forint volt a cég árbevétele. A társaság – amely 2016-ban többek között repülőtéri fejlesztések előkészítésében, a Tisza egy rövidebb szakaszának töltéserősítésében és a déli határszakaszon manőverút építésében vett részt -, a kevesebb megrendelés ellenére megtartotta 95 fős létszámát – mondta az ügyvezető.

A szekszárdi Gemenc Bau Kft. árbevétele ugyanakkor jelentősen nőtt, a 2015-ös egymilliárd 113 millió forint után 2016-ban 3,2 milliárd forintra – közölte Werner Miklós ügyvezető igazgató. A cég két jelentős beruházásban dolgozott, a Fastron Kft. fejlesztésében és a szekszárdi Samsonite Hungária Kft. 2017-re is áthúzódó bővítésében. A 32 fős cég – az utóbbinak is köszönhetően – az idén mintegy másfél milliárd forintos árbevételt tervez – tette hozzá.

Forrás: MTI

Homokszórás Budapest

Homokszórás Budapesten? Homokfúvás? Szemcseszórás? Szemcsefúvás?

Ez a négy kifejezés, bármilyen furcsán is hangzik, de kisebb eltéréssel, majdnem ugyanaz. Ezek a technológiák elsősorban rozsdátlanításra, festékeltávolításra, fémfelületek megtisztítására szolgálnak.

Az ipari-, és lakossági megrendelők is széles körben hasznosítani tudják a homokszórás által kínált lehetőségeket.

A Homokszórás Budapest oldal a szemcseszórás felületkezelés során alkalmazható lehetőségeit gyűjti össze.

(X)