A költészet napja – Programok Tolna megyében

Versmaratonnal, „versposztokkal”, könyvbemutatóval, több helyen zenés előadással ünneplik a költészet napját Tolna megye művelődési házaiban, könyvtáraiban.

Pakson az április 6-án kezdődő Tavaszi Művészeti Napok több programja is kapcsolódik az évfordulóhoz. Április 11-én az Irodalmi esték sorozat keretében Parti Nagy Lajos költő lesz a Csengey Dénes Kulturális Központ vendége, akivel Tell Edit, az intézmény igazgatója beszélget. Cselenkó Erika, a központ munkatársa elmondta: április 12-én az intézmény előterében kialakítandó kávéházi környezetben az irodalomszeretők előadhatják kedves verseiket a közönségnek, április 8-án pedig három, helyi és környékbeli alkotók verseit, novelláit tartalmazó antológiát mutatnak be a paksi amatőr színjátszók közreműködésével. A Pákolitz István Városi Könyvtár idén csatlakozott a Posztolj verset az utcára! elnevezésű országos akcióhoz, amelynek résztvevői a köztereken – házak falára, ablakokra, gépkocsikra – tehetik ki kedvenc versüket. A Kincskereső Gyermekkönyvtárban egy rendhagyó irodalom órán paksi középiskolás diákok zenés összeállítást adnak elő fiatalabb társaiknak.

Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban április 11-én Csötönyi László szekszárdi előadó és versmondó barátai tolmácsolják 20. századi és kortárs szerzők – köztük Radnóti, Babits, Illyés Gyula – műveit. A központ Agóra kávézójában ezúttal is lehet egy-egy leírt verssel vagy verssorral fizetni egy kávéért. Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár többek közt Weöres Sándor, Petőfi és József Attila verseit feldolgozó zenés előadással ünnepli a költészet napját Károlyi Dorina és Károlyi Kálmán közreműködésével.

A Tolnai Kulturális Központ mások mellett a Nevenincs Színház Toldi-előadásával emlékezik az évfordulón, a tolnai MAG-Ház pedig nyolcórás versmaratont szervez, amelyre több mint száz diákot várnak a város iskoláiból – mondta Józsa Jácint szervező.

Forrás: MTI